Adója 1%-val támogassa ön is A Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát!

Több, mint játék

A debreceni református Immánuel Otthon dolgozóinak legfontosabb célja, hogy fejlődést, tanulási lehetőséget és érzelmi biztonságot nyújtsanak fogyatékkal élő személyeknek. Ebben különleges segítséget is kapnak: a 9 éves Rácz Réka és a 13 éves Rácz Miklós minden délután ellátogatnak az otthonba, hogy együtt játszanak a bent tanulókkal.

Az Immánuel Otthonban épp kerekesszékes foglalkozás zajlik, mikor megérkezünk. Ennek során a gyerekek fejlesztőpedagógusaik segítségével labdáznak és játszanak, megtanulják egyre magabiztosabban használni kerekes székeiket. A Rácz testvérek folyamatosan segítenek a foglalkozás résztvevőinek – hol csak instrukciókkal, hol pedig különböző játékokkal. Látszik, hogy nem először járnak itt.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona közoktatási és egészségügyi feladatokat is ellátó nappali szociális intézmény, jelenleg 80 ellátott számára biztosít fejlesztést Hajdú-Bihar megye területéről. A halmozottan fogyatékos gyermekeknek a különböző foglalkozásokkal és terápiákkal igyekeznek változatos légkört teremteni. Fontos céljuk, hogy a tanulókat felkészítsék a „nagybetűs” életre.

A délután vidám hangulatban telik, a közös játék és gyakorlás után arra is van idő, hogy pár percet beszélgessek a testvérpárral. Mint kiderül, mióta édesanyjuk az intézményben dolgozik, bejönnek hozzá délutánonként, itt tanulnak és játszanak a gyerekekkel.

Egymás szavába vágva mesélik el, milyen foglalkozásokon szoktak részt venni és miket szeretnek. „Délutánonként van kerekesszékes szakkör, mint ma, de van kutyás terápia, kerekesszékes tánc, úszás és hittan is” – mondja Miklós, majd hozzáteszi, hogy az úszáson kívül az összesen részt vesz. „A kutyás terápia a legjobb, azt nagyon szeretik a gyerekek is” – szól közbe Réka. Hamar kiderül, hogy népszerű program a hittanóra is, ahol mindannyian együtt énekelnek és játékosan ismerkednek a Biblia történeteivel. „Az énekeket sokszor mutogatjuk, abban szoktunk segíteni, hogy a gyerekek felismerjék, mi következik” – meséli Miki, majd Réka hozzáteszi: „Mindig imádkozunk és tanulunk valami újat, de olyan is volt, amikor templomokat néztünk.” Egyre inkább látom, számukra természetes, hogy minden délutánt fogyatékkal élő barátaikkal töltenek. Ezt nem érzik különlegesnek vagy egyedinek, de azt már tudják, hogy egyelőre nem ez az általános.

Miki és Réka a segítséget is játéknak élik meg, ha nincsenek foglalkozások, akkor együtt kosaraznak vagy gyurmáznak a többi gyerekkel. Büszkén mesélnek a Pötyi és Pille című színdarabról, amiben mindketten szerepelnek. „Ez a mese a barátságról szól, én vagyok benne Pille, a duci hernyó, a barátnőm pedig Pötyi, a katica – magyarázza Réka. – Már többször előadtuk, nagyon szeretik a nézők és mi is.”

„Van, amikor olyan sokan vannak, hogy a gyerekek megilletődnek, de olyankor megnyugtatjuk őket és aztán minden rendben megy. Egyébként én vagyok benne az egyik mókus, a nézők pedig a hernyó fejlődését követhetik benne végig” – teszi hozzá Miklós, majd azt is megtudom, hogy legközelebb gyermeknapon adják elő az egyedülálló darabot.

A „Pötyi és Pille” című zenés mesejáték az Immánuel Otthon, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola és a Kinizsi Pál Általános Iskola tanulóinak közös produkciója, mely az igaz barátságról, az elfogadásról és a feltétel nélküli szeretetről szól. Bemutatja, hogy két ember között valójában nincs olyan akadály, amit ne lehetne leküzdeni. Az előadás egy projektből nőtte ki magát, melyet az intézmény 25 éves jubileumára készítettek.

A testvérpár az iskolai szüneteket sem otthon tölti, inkább elkísérik édesanyjukat a munkába, hogy ezalatt az idő alatt is barátaikkal lehessenek. A nyári programokról is Miklós mesél: „Tavaly volt városnéző hét és kutyás hét is, és voltunk a közös táborban Berekfürdőn. Remélem, idén is mehetünk.” Jó hallani élményeiket és azt a felelősségtudatot, ahogy ezekről beszélnek. Jól tudják, hogy sok játék során óvatosan kell viselkedni fogyatékkal élő barátaikkal, de ezt nem tehernek érzik, hanem lehetőségnek. Örülnek, hogy segíthetnek.

Miközben beszélgetünk, a gyerekek édesanyja is benéz a terembe, ezért őt is meg tudom kérdezni erről a különleges helyzetről. „Az első pillanattól szeretnek itt lenni és ennek nagyon örülök. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb gyerek nem találkozik sérült kortársaival, ezért félnek tőlük, nem tudnak mit kezdeni velük. Hálás vagyok, hogy az én gyerekeimnek természetes az együtt töltött idő” – fogalmaz. Mint mondja, ezt több helyzetben is megtapasztalta, például abban, hogy Rékának egy itt megismert barátnője a családjával Budapestre költözött, de a mai napig tartják a kapcsolatot és találkoznak.

Réka és Miklós ezalatt visszatér a többi gyerekhez, hogy indulás előtt még játszanak egy kicsit. Jó nézni, ahogy egy pöttyös labdát dobálnak és nevetnek. Úgy játszanak velük, mint a kisebb testvérekkel, akik még több odafigyelést igényelnek: türelmesen és hatalmas mosollyal. Természetességük emlékeztet rá, hogy néha nincs is szükség másra, csak együtt töltött időre.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Hirling Bálint, Pályi Zsófia, Vargosz

Szeretne segíteni másoknak, de nem tudja, mit adhatna? A mosolyát. A figyelmét. Az ölelését. A tudását. Az idejét. A szavait. A szeretetét. A munkáját... vagy épp adója egy százalékát. Kérjük, támogassa Ön is a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát! 0066 Több, mint egy szám! Az Immánuel Otthon adószáma: 19123350-1-09

Miért jó adakozni?

Történetek, interjúk, hírek

Zugló református szíve

Elolvasom

Több, mint kezelés

Elolvasom

Adóbevallási tervezet magánszemélyeknek

Elolvasom

Rádióspot

Elolvasom

Több, mint egy szám

Elolvasom

Több, mint játék