Miért választotta a hitoktatói pályát?

Ez öt-hatéves koromig nyúlik vissza, amikor nagyszüleimmel éltem egy cigánytelep mellett Ópályiban. Már akkor éreztem, hogy valamilyen feladatra vagyok szánva, a cigányok közötti munkára, de akkor még nem igazán tudtam, hogy mi lesz az.

Miből látta?

Már a születésem sem ment probléma nélkül, amellett gyerekkoromban több életveszélyes baleset is ért, de az isteni kéz is mindig ott volt, csodás módon mindet túléltem. De az igazán meghatározó élményem az volt, amikor később, tizenéves koromban keresztapám belépett az életembe. A szüleimmel nem volt felhőtlen a kapcsolatom, a nagyszüleim neveltek, utánuk a keresztapám volt az első felnőtt, aki iránt kötődés, bizalom és szeretet alakult ki bennem.

Vele hogyan találkozott?

A szüleim Budapesten, a kilencedik kerületben laktak, s volt ott egy fiatalember, Orián Géza, aki nem végezte el az orvosi egyetem utolsó évét, hanem cigányok között kezdett dolgozni. Mi voltunk az első család, akik életébe belépett. Valószínűsíthetően a gyerekek közé lett rendelve, több, mint húsz éven keresztül leginkább velük foglalkozott, az elsők között voltam én, akiket megismert. Érdekes – számomra a mai napig példaadó – módszere volt a gyerekek „megfogásához”: beszélgetett velünk, érdekelte őt, hogy kik vagyunk, mit szeretnénk, mire vágyunk. A beszélgetéseken keresztül az ő szeretete is folyamatosan megnyilvánult. Ő motivált, hogy vegyem komolyan a tanulást: kezdetben jutalmazással, majd ez bennem is átfordult szeretetkapcsolattá, az lett fontos, hogy bíztunk egymásban.

Ez a bizalom motiválta, hogy kövesse a példáját?

Kevés lett volna csak másokban vagy önmagamban bízni. Keresztapám tizenéves koromban elvitt egy keresztyén, református közösségbe, ahol a beszélgetéseken, énekeken keresztül megismertem az Úristent. Ez az, ami más dimenzióba emeli a történetemet: Isten családjába kerülve már nem csak az jelentett pluszt az életemben, amit másoktól kaptam, mert megtapasztaltam, hogy Isten ad erőt helyzetekben, nehézségekben, problémák, elvégzendő feladatok között. Megtapasztaltam, hogy Isten az imádságon keresztül helyre tudta hozni a családi kapcsolataimat. Mély, csontomig ható érzés töltötte el az életemet: Isten azt a feladatot adta, hogy gyerekek között dolgozzak, cigányok és nem cigányok között. Ezért lettem hitoktató, ezért kezdtem el a nyolcadik kerületi salétrom utcai református gyülekezetben szolgálni.

Mit gondol, miben volt hasonló a keresztapja munkája az Ön mostani munkájához?

A problémás családokra már az ő idejében is jellemző volt, hogy a felnőttek nem beszélgettek a gyerekekkel. Furcsállották is a felnőttek, nem értették, ő miért hajlik le a gyerekek közé, miért velük foglalkozik. Ahogy ő, én is azt gondolom, hogy a mai társadalomhoz, azon belül a cigánysághoz is a gyerekeken keresztül lehet elsősorban eljutni és közöttük oktatási, szociális vagy egyházi munkát végezni. Kezdetben a salétrom utcai gyülekezet TE+ÉN Református Közösség programjában sem kimondottan felnőttekben gondolkodtunk, elsősorban játszóházat akartunk a gyerekeknek, ahol megismerkedhetünk velük, ők hazavihetik mindazt, amit ott kaptak. Ugyanakkor lassan a családtagok is bejöttek hozzánk vagy mi mentünk ki a már ismert gyerek családjához, ezzel egy kapocs jött létre közöttünk.

Hogy néz ki a szolgálata?

Elsősorban a TE+ÉN Református Közösséghez kötődik. Előtte is segédkeztem keresztapám országos missziói munkáját bemutató gyülekezeti előadásain, ugyanakkor cigány gyülekezeteket látogattunk Buzás Irénkével, a református egyház akkori cigánymissziós referensével – az így összegyűjtött tapasztalatokat tudtam beépíteni a józsefvárosi misszióba. Játszóházat üzemeltetünk már több éve egy svájci segélyszervezet, sok önkéntes és gyülekezeti tag támogatásával, ami a tanév végén egy táborral fejeződik be. Az alkalmakat minden évben más tematikára fűzzük fel, fontos részük a játék (hogy oldjuk a gyermekben lévő feszültségeket), memoriterek tanulása, versenyfeladatok megoldása, egy bibliai történet (eljátsszuk, drámapedagógiai eszközökkel dolgozzuk fel), végül közös étkezéssel zárunk. Közösséget alkotunk, melynek vezetője Krisztus, ezt a gyerekek is megérzik. Az elmúlt egy évben a játszóházban nem vagyok aktívan jelen, erre a szolgálatra, hála Istennek, most vannak többen. Jelenleg elsősorban a felnőtt istentisztelet zenei részét szervezem gyülekezetben. Magyarok és cigányok együtt alkotják ezt a közösséget, Krisztusban egyek, de kultúrájuk különböző, ami nem hátrány jelent, hanem sok esetben előnyt.  A főiskolán sokat kaptam a tradicionális református énekek által, de igyekszem az istentiszteletet a cigányság zenei attitűdjével is gazdagítani. A lelkész és a közösség támogat ebben: a két kultúra így is hat egymásra.

Hogyan tekint a hitoktatásra?

Nem mindegy, milyen családban nő fel a gyermek. Ha a család jól működik, jó irányba tudja terelni, tud hatni a gyermek életére. Az ószövetségi hagyomány szerint a családfő határozza meg a családtagok hitét. Mai „rohanó” világunkban nehéz Istenre és a családra figyelni, a felnőttek könnyen elveszítik a kapcsolatot gyerekeikkel. Hiszem és tudom, hogy Isten részese akar lenni mindannyiunk életének, és ezt úgy mutatta meg nekünk, hogy elküldte és föláldozta az Ő egyszülött Fiát, hogy visszataláljunk hozzá és megbékéljünk vele. Mind a gyerekek, mind a családok éltében jelen szeretne lenni, mert a tanítani, tanácsolni akarja őket. Ahogy a TE+ÉN, Református Közösség, úgy a hitoktatás is egy lehetőség az életükben, hogy halljanak Istenről, hogy megtudják: ő létezik, lehet benne bízni, lehet imádkozni hozzá, őt lehet kérni, lehet ő a mennyei Atyjuk, segíthet helyrehozni az elromlott emberi kapcsolataikat. Hitoktatás során többször hangolt rá engem Isten, hogy meglássam azokat a gyerekeket, akik „egyedül vannak” ebben a világban és segítsem a családok feladatát, hogy ezek a kisgyerekek megnyitva szívük ajtaját, megismerkedjenek a világmindenséget megteremtő és megtartó Isten gondviselésével és rá tudják magukat bízni. 

Mivel gazdagodik Ön eközben?

Nemcsak cigányok között dolgozom, és azt látom, hogy ahogy Isten szemében sem, úgy a gyerekeknél abszolút nem különülnek el a népcsoportok. Számukra az a kérdés, tudnak-e bízni a felnőttben vagy sem. Ha már bíznak valakiben, akkor kíváncsiak, hogy milyen értékeket közvetít nekik. Ez nagyon pozitív élmény, ahogy az is, ha látom, ahogy ráismernek Isten igazságára, ha megtapasztalják az ima erejét, vagy azt, hogy egy-egy ének nemcsak dallamból, hanem értékes gondolatokról is szól, amely által Isten magához akar ölelni, üzenni szeretne számunkra. Abban reménykedem, hogy megragadja őket a dallam, magukévá teszik a gondolatait, s ezek otthon vagy az utcán felcsendülnek bennük, vigaszt, bátorítást, erőt adnak nekik. Öröm látni a gyermekek kibontakozását, ahogy kérdeznek, megnyílnak, csillog a szemük, vágynak az Istennel való kapcsolatra, hogy megtapasztalják szeretetét, ahogy mernek kérdezni, beszélgetni emberekkel és Istennel. Ha életük ajtaján beengedik Istent, akkor mindenképp hatni fog a múltjukra, a jelenükre és a jövőjükre, mert hiszem, hogy Isten tud olyan értékeket adni, amiket másoknak továbbadhatnak. Így ez az élmény hosszú távon nemcsak rájuk lesz hatással, hanem kis- és nagy közösségeikre. is.

Feke György

Fotó: Hirling Bálint és Pályi Zsófia