Adója 1%-val támogassa ön is A Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát!

A személyi jövedelemadóról

2016-ban szerzett bevételeinkből megállapított jövedelmük után idén 15%-os személyi jövedelemadót (szja) kell fizetnünk az államnak. Emellett május 22-ig rendelkezhetünk arról is, hogy adónk akár egy-egy százalékával mely civil szervezetet és bevett egyházat támogatjuk. 

Az adóbevallás határideje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé:

  • egyéni vállalkozók, valamint általános forgalmi adó fizetésére kötelezett őstermelők és magánszemélyek számára február 27.,
  • magánszemélyek és az általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett őstermelők számára május 22.


Hogyan nyújthatjuk be adóbevallásunkat?

  • A munkavállalók – amennyiben megfeleltek a törvényi előírásoknak – január 31-ig kérhették, hogy munkáltatójuk készítse el adóbevallásukat.
  • Újdonság, hogy idén a NAV is elkészíti az szja bevallásunk tervezetét: március 15-ig igényelhetjük annak postai kézbesítését, de március 15. után ügyfélkapus regisztrációnkkal elektronikusan is elérhetjük és módosíthatjuk.
  • Bizonyos – törvényben meghatározott – esetekben saját magunknak kell elkészítenünk szja bevallásunkat. Az ehhez szükséges formanyomtatványt kitölthetjük számítógépen és papíralapon is.


» Részletes tájékoztatást – törvényi hátteret, kitöltési útmutatót, nyomtatványokat – a NAV honlapján talál. »

 

Hogyan rendelkezhetünk adónk 1+1 %-áról?

Miért jó adakozni?

Történetek, interjúk, hírek

Éjfélig lehet beadni a személyijövedelemadó-bevallást

Elolvasom

Szolgáló sokszínűség

Elolvasom

Esélyt adó tanya

Elolvasom

Rendkívüli nyitvatartás a NAV-nál az szja-bevallás miatt

Elolvasom

A parkettacsiszolás is lehet adakozás

Elolvasom

Tanulni egymástól

Elolvasom

Több, mint játék

Elolvasom

Zugló református szíve

Elolvasom

Szolgáló sokszínűség