Mit jelent egy lelkész számára az önkéntesség szó?

Mindenek előtt azt, amit minden hívő ember számára, akinek a keresztyénség valóságos életforma: lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy konkrét tettekben mutassuk meg élő hitünket. Amit kaptunk Istentől, azt továbbadhatjuk ilyen formán is. Emlékszem, lelkészi pályám elején történt: egy, a gyülekezetünkhöz egyáltalán nem kötődő család beteg, szemműtétre váró gyermekének gyűjtöttünk adományt. Mindez úgy indult, hogy közösségünk egyik tagja – szociális munkásként – hivatalból kapcsolatba került a családdal. Munkáltatója – a helyi önkormányzat – véges anyagi keretekre hivatkozva jelezte, nem tudnak hozzájárulni a műtéthez. Testvérünket azonban annyira megérintette a család helyzete, hogy azt gondolta: az ő gyülekezete – 20 km távolságból ugyan –, de mégis segíthetne.

Emlékszem, amikor elvittük a majd 100 ezer forintos adományt, a döbbent édesanya csak annyit tudott mondani: „hát ilyen még van?” Ez nagyon megmaradt bennem. Önként adtunk, ott akkor pedig spontán bizonyságot is tehettünk arról: ki által, miért is van még manapság ilyen…

Nekünk – lelkésznek, nem lelkésznek egyaránt – az önkéntesség, nem pusztán egy májusi, vagy októberi hétvége hivatalos felekezeti, illetve ökumenikus programját jelenti. Számunkra ez egyfajta „alaphang” (kellene, hogy legyen) az életünkben. Hisz Jézus szolgálata, nemde egy nagy önkéntes program volt? Önként vállalta a mi beszűkült, nagyon is behatárolt emberi mivoltunkkal való azonosulást, az együttérzést, a könyörületet és végül a megváltás áldozatát. Ő a példa (hisz kötelez a szava: „példát adtam nektek…”,) a feladat pedig az, hogy ezt a végletekig elmenő szeretet-azonosulást, ezerféle lehetőség keretében „leképezzük” és megéljük mások felé a hétköznapokban.

Kálvin az adakozást cselekvő imádságnak nevezte. Cselekvő imádságnak nevezhetjük az önkéntességet is?

Az imádságnak sok-sok fajtája létezik, lehet az a dicsőítésünk eszköze is. Ha az imádságot így értjük, akkor valóban minden további nélkül nevezhetjük az önkéntesség bármilyen megnyilvánulását cselekvő imádságnak: Isten dicsőítjük vele! Pál apostol jó tágra tárta a lehetőségek kapuját e téren: „bármit tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére!” (1 Kor 10, 31)

Az önként adott munka, segítség, idő sokat jelent annak, aki kapja, de annak is, aki adja. Sokan foglalkoznak a pozitív pszichológiai hatásainak vizsgálatával is.

Ez több mint pszichológia. Mondom ezt úgy, hogy a feleségem pszichológus. Ez a pozitív hatás sokkal inkább az Igének való engedelmesség következménye, áldása. Bár sokan közmondásnak gondolják, mi tudjuk, hogy Salamontól származik az alábbi mondat: „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11, 25)

Ezt a törvényszerűséget Isten „kódolta” bele a rendszerbe! Így működünk egészségesen, úgy mondva, rendeltetésszerűen. Milyen jó erre rámutatni olyanok számára, akik az önkéntességben benne vannak örömmel, de semmi közük az Istenhez: „látod, milyen jó dolog Isten útmutatásának engedelmeskedni? Te jársz jól! Hidd el az élet minden más területére nézve is így van ez!”

A lelkész tagja egy egyházközségnek. Mit kap személy szerint a lelkipásztor ebben a közösségben?

Jobb esetben ugyanazt, mint mindenki más. Olvassuk Pálról is, hogy különösen is mély, baráti szálak kötötték például a thesszaloniki gyülekezethez. Miért ne lehetne ez így napjainkban is?

Jobb esetben a lelkésznek a gyülekezte nem valamiféle munkahely csupán. Akkor béres lenne, nem pedig pásztor. Ahol kialakul a pásztor-nyáj „felállás” (a béres-falka konstelláció helyett), ott azt gondolom, a két fél kölcsönösen gazdagíthatja, erősítheti, támogathatja, emelheti, motiválhatja, formálhatja egymást. Ebben részesülni, nekem – lelkésznek is – nagyon nagy ajándék és vágyott szükséglet egyszerre.

A jó gyülekezet ezerarcú közösség. Gyanús az, ha túlságosan is „hasonszőrű” emberekből áll. Nekünk, lelkészeknek nem is az a feladatunk, hogy „kifejlesszünk” valamiféle homogén közösséget, amelyben mindenki mindenről ugyanazt gondolja. (És ez általában csakis az lehet, amit a lelkész gondol… ) Ez nagyon szegényes lenne. Épp ellenkezőleg: a gyülekezetnek úgy kell működnie a maga küldetésében, hogy az Isten által a „világba kódolt” sokszínűség leképeződjön a közösség kereteinken belül. Ha ez működik, ez nagyon gazdagító tud lenni. Sokfélék vagyunk, sokféle ajándékkal, amit arra kaptunk, hogy „használjunk vele másoknak”. Erről (is) szól a gyülekezet élete.

Mivel tudják "gazdagítani" egymást a gyülekezetek tagjai?

Gazdagítjuk egymást az odafigyeléssel és a törődéssel. Egyre nagyobb kincs ez manapság. A mi gyülekezetünkben is van néhány tag, aki ezen a téren nagyon „érzékenyre van hangolva”. Épp a napokban mesélte valaki, hogy szeretne a gyülekezet területének egy távolabb eső részén, az ott élő idősek számára beindítani egy házi bibliaórát, hogy azok, akik már eljönni nem tudnak, mégis érezhessék, ugyanúgy hozzánk tartoznak, nem felejtettük el őket. Figyelünk egymásra, törődünk egymással. És ez mindenkit gazdagít: azt is, aki adja, azt is, aki kapja.

Emlékszem, amikor egy kis faluban szolgáltam, az elején sokat imádkoztam azért, hadd ismerjem fel, hogyan kerülhetnék közelebb a településen élő családokhoz. Egy mondás szerint: az imádság jó ötletek formájában hallgattatik meg. Eszembe jutott, adhatnék ingyenes gitárleckéket a településen élő gyerekeknek. Jöhetett bárki, nem kellett „templomos” család sarjának lenni. Jöttek is a gyerkőcök. Ezen a csatornán keresztül sokakat értem el, akik közül később többen a templomig is „eljutottak”.

Gazdagítjuk egymást, a közösséget azáltal is, hogy amihez kinek-kinek tehetséget, képességet adott Isten, azzal nemcsak maga hasznára él, hanem a gyülekezete életét, az evangélium terjesztésének ügyét is szolgálja. Ügyes pedagógusok, jó kezű szakemberek, jó vezetői képességekkel megáldott emberek mind-mind beleteszik a gyülekezet életébe azt, amiben gazdagok és ezáltal sokakat, sokféleképpen gazdagítanak.

Minden évben támogatunk egy családot kiemelten is anyagi szükségleteik enyhítésére. Több olyan testvérünk van, akik rendszeres adományaikkal komoly segítséget nyújtanak rászoruló testvéreinek. Ők, mondhatjuk így – a szó szoros értelemben – gazdag emberek, de látszik, hogy az életükben a gazdagság nem cél, hanem egy Istentől kapott eszköz arra, hogy másokat gazdagítsanak.

Telepóczki Márta 

Fotó: Hirling Bálint, Pályi Zsófia